Az 1970. első felében – öt hónapos állandó árvíz- és belvízvédelmi készenlét után – hét nehéz héten át tartott Csongrád megyében, a rendkívüli Tisza-völgyi árvíz elleni megfeszített küzdelem.
A Tisza völgyének eddigi második legnagyobb Alsó-Tiszai árvize nem érte váratlanul sem a Vízügyi Igazgatóságot, sem pedig az érdekelt és illetékes szerveket. 1970 május 14-én az éppen befejeződött tavaszi árvíz értékelése folyt, s akkor ülésezett az Árvízvédelmi Területi Bizottság. Ezen az ülésen számoltak be a lezajlott súlyos belvízről és az április hónapban lefolyt tiszai árhullámról. Ekkor már voltak hírek arról, hogy a Szamos, a Maros és a Tisza folyók forrásvidékére és vízgyűjtőjére hatalmas mennyiségű csapadék zúdult alá.
Május 15-én a gyulafehérvári igen magas vízállás miatt, a Maros makói 398 cm-es vízállása mellett, elrendelték a II. fokú árvízvédelmi készültséget, s május 17-én 409 cm-es makói vízállásnál már a III. fokot is. Ugyanakkor újra összehívták a Területi Bizottságot.
A hidrológiai előrejelzésekből csak azt lehetett megállapítani, hogy az árvíz rendkívül heves és igen magas lesz, ezért különleges intézkedéseket tettek. Nagy volumenű előkészületek indultak meg munkaerő, anyag, szállítás és műszaki irányítók (mérnök, technikus) vonatkozásában. A karhatalmat, honvédséget is térségünkbe irányították, közülük először a helyi erőket.
Az árhullám május 19-én érte el az országhatárt és 20-án Makónál 624 cm-rel, vagyis az addigi legmagasabb vízállást 44 cm-rel meghaladva tetőzött. Ekkorra már a magasság-hiányos töltésszakaszokat homokzsákkal s földdel bevédték, a fokozott figyelőszolgálatot megszervezték, s a vonalvilágítást felszerelték. Az anyagszállítás - homok, kő, zsák, fólia, stb. - folyamatos volt s a töltésen 100 m-ként 200-500 homokzsákot deponáltak. Miután így a gáton való vízátömlés veszélye megszűnt, még fokozottabban figyeltek a szivárgásokra, átázásokra és csúszásokra.
Az Alsó-Tisza-vidéki és más Vízügyi Igazgatóságok Árvízvédelmi Műszaki Osztagai mellett a Honvéd Műszaki Alakulat is munkába állt.
Makó alatt a Maros jobb-parti töltésein a 17 km-es szelvény környezetében, az elégtelen altalaj adottságok következtében jelentős buzgárosodás alakult ki a május 20-i tetőzés kísérő jelenségeként. Mivel itt a töltés állékonysága nem volt garantálható Makó, Maroslele, Földeák és Óföldeák kiürítését javasolták elődeink. A buzgáros szakaszon a töltés mentett oldalán homokzsákokból és kőből ellennyomó medence-rendszer épült, a vízoldalon pedig három osztag pátria-szádfalat vert le. A munkában több ezer fő - vízügyi dolgozó, katona és közerő vett részt.
A Makó feletti apadás, a nagy buzgár gyors és eredményes elfogása lehetővé tette az erők átcsoportosítását a tiszai védvonalakra, ahol éppen megérkezett a Felső-Tiszai árhullám.
A Tisza Szegednél június 2-án 961 cm-es vízállással tetőzött, amely 38 cm-rel lett magasabb, mint az akkori mértékadó árvízszint. A tetőzés bekövetkeztének ténye önmagában is igen jó hatással volt a védekezőkre. Támpontot, biztonságot adott. Nem kellett már a töltéseken a vízátömlés ellen védekezni. Maradt az átázás, csurgás, buzgár és altalaj elázás elleni védekezés gondja. Az apadás az előrejelzett ütemben zajlott, bár meg kell említeni, hogy június 10-12 között a vízgyűjtő magyar és román részén 100 mm-t meghaladó csapadék hullott, amely jelentősen lassította, egyes vízmércék esetében újra áradó ágba fordította a vízállásokat. Ezen áradások azonban már nem okoztak jelentősebb igénybevételt a védvonalakon jelenlévő – nagyobb megpróbáltatást is sikeresen leküzdő - erőknek.