Kezdőlap | Híres elődeink | Kiss József
Kiss József

(Buda, 1748. március. 19 - Zombor, 1813. március 13)
Kiss József Kiss József kisnemesi családból származott, ahol hagyománya volt a tudásnak. Gábor nevű testvérével együtt Bécsben a hadmérnöki akadémián szerezte meg mérnöki ismereteit.

Az 1780-as évek elején a délvidéken, mint kincstári mérnök ténykedik, végül igazgatói beosztásig jut el. Itt számos lecsapolási munkát irányít, hiszen mocsaras, semlyékes részeket kellett eltüntetni a települések érdekében.1785-ben Kulától Verbászig mintegy méter széles lecsapoló árkot ásatott, amely ezen apró állóvizek sorát összekötötte, nedvességüket végül levezette.

Kisebb csatornázási sikereken felbuzdulva jutott el Kiss József arra a gondolatra, hogy viszonylag könnyen, nagyobb hátság leküzdése nélkül, összeköthető a Duna a Tiszával. Gábor öccsével közössen készítik el a kiviteli terveket. Monostorszegnél tervezik a csatorna indítását, s Bács-Tiszaföldvárnál tervezik annak vizét a Tiszába bevezetni. A csatorna teljes hossza 118 km, szélessége átlag 18,6 m, mélysége 1,86 méter. A tervezett nyomvonalon a Duna és a Tisza közötti hétméteres magassági különbséget pedig 5 kamarazsilip segíti leküzdeni. Amint elkészültek a tervek, még abban az évben szabadalmaztatja (1792) melyre meg is kapja az engedélyt.

A munka végrehajtásához sok pénzre volt szükség. Ezért egy ötven tagú főurakból álló társulatot szervez, a szabadalmazott Hajózási Társaságot. Kiss az összes költséget 1 millió forintra becsülte. Ehhez 500 ezer részvények eladásából, 200 ezer kincstári előlegből folyt be, 300 ezer pedig banki kölcsön volt. A munkálatok 1793 júniusában kezdődnek, de csak 1802. május 2.-án adták át a tényleges forgalomnak. A kalkulált összeg valahol nem egyezett meg a valóban szükségessel, a munka is elhúzódott így Kiss Józsefet ármány, áskálódás, rosszakarat eltávolította a társulástól, amelyet 1797-ben hagyott el.

Kisst nem csak háttérbe szorították, de anyagilag is tönkretették. Csak hosszú "magyaros" pereskedés után 1805-ben jutott hozzá mintegy 25 ezer ezüst forinthoz. Ezen a pénzen szőlőt vett Verbászon és innen figyelte nagy művének a Ferenc csatornának az életét. 65 éves korában hunyt el.

(forrás: Ágoston István: A NEMZET INZSELLÉREI 2001)
Frissítve: Szeged, 2006. november 8.
Miklós János
Valid XHTML 1.0 Transitional
Kezdőlap | Elérhetőségeink | Honlaptérkép