Kezdőlap | Megemlékezések | 2007. évi megemlékezés
2007. évi megemlékezés a Szegedi Nagyárvíz évfordulóján
A hazai vízügyek történetében a szegedi árvíz a Tisza-szabályozás korszakának műszaki és társadalmi viszonyai közé is mély bepillantást enged. Szeged 128 évvel ezelőtti küzdelméről és katasztrófájáról a megemlékezés a mai kor számára sem érdektelen, főleg ha figyelembe vesszük az elmúlt évek jelentős árvizeit is.

Az 1879-i katasztrófa bemutatása több megközelítés felöl lehetséges:
  • Az árvíz hidrológiai folyamatai révén, a hidrológiai események és körülmények leírásával.
  • A társadalmi és gazdasági körülmények bemutatásán keresztül is, amelyek hozzájárultak a szerencsétlenség bekövetkezéséhez.
  • A Tisza szabályozás történetével és ennek kapcsolatával a szegedi árvizet érintően.
  • A végrehajtott szegedi újjáépítés kapcsán.
Én most az eseménytörténeti módszert alkalmazom, amely nem zárja ki egyes okok, összefüggések és hatások ismertetését sem

A tiszai árvizek szintje 1855 óta a szegedi vízmércén is érezhetően emelkedni kezdett. Ezt már akkor is Tisza-szabályozási munkálatok következményének tulajdonították. És valóban ez volt az oka, hiszen a töltések közé szorított, addigi széles kiterüléseiben megakadályozott Tisza csak magasabb vízszintekkel továbbíthatta árhullámait. Az 1870-es évtizedben egymás után következtek az árvizes évek és a legnagyobb vízszintek mindinkább emelkedtek.
Már az 1867. évi árvíz is megmutatta a Szegedet védő akkori töltések gyengeségét és Szeged városa az országgyűléshez és a kormányhoz fordult segítségért. A Bach-korszakban ugyanis Szegedet olyan, számára előnytelen árvízvédelmi társulásba kényszerítették, amely a tőle északra fekvő Pallavicini-uradalom biztonságát Szeged város költség hozzájárulásával kívánta volna megteremteni, anélkül, hogy Szeged védelmének elemi érdekeit anyagilag megalapozta volna.Jellemző a társulat akkori állapotára,hogy a miniszter kormánybiztost nevezett ki a város érdekeit sértő társulati intézkedések kivizsgálására, a társulat autonómiájának felfüggesztésével . Szeged árvízvédelmét csak állami segítséggel lehetett volna kellő színvonalon megszervezni, állami segítség azonban az árvízkatasztrófa 1879. évi bekövetkezéséig nem akadt. Az akkori hivatalos szemlélet úgy vélte ugyanis, hogy az árvizek elleni védekezés a veszélyeztetettek ügye.
Szeged városa ezért még a 70-es években is saját erejére volt utalva. Pedig 1876-ban már a 786 cm-es 1877-ben pedig a 795 cm-es tiszai vízállás ellen kellett védekezni,1878-ban a tetőzés 720 cm-t ért el. Így azt mondhatjuk, hogy Szegeden a kényszerűség kialakította az árvízvédelem szervezeti formáit: az árvízvédekezés szinte már hozzátartozott a nagyrészt földművelő lakosság tavaszi munkáihoz. ezeket a munkákat a városi „Vízvédelmi Bizottság” irányította.

Az előzmények fenti rövid ismertetése után az árvizi eseményekről, a védekezésről ,a védekezőkről kronológikus sorrendben mozaikszerű képet szeretnék bemutatni Reizner János - a város akkori főjegyzője –feljegyzései nyomán.

1879. február 10. A víz 538 cm-re ugyan leapadt, de utána ismét rohamosan áradni kezdett.

Február 24. A vízállás ismét 669 cm.
A város vízvédelmi bizottsága megkezdte munkáját. Meggyőződött arról, hogy a város védelme alatt álló töltések állapota kielégítő, védőszer is elegendő menynyiségben áll rendelkezésre. A vonalszakaszokra a védelem vezetőit kirendelte. – A közhangulat nyugodt.

Február 26. A víz egyre árad. A karózás az egész vonalon kezdetét veszi.

Február 27. Kende Kanut kormánybiztos, - aki ez időben Budapesten tartózkodott, az érdekelteket a társulati védbizottság megalakítása végett Algyőre összehívta. Távollétében a védbizottság a nagy vízvédelmi gyakorlattal rendelkező és egyben erélyéről is ismert Novák József városi főügyészt választotta elnökévé. A társulatnak ekkor a védelemre mindössze csak 1200 forint készpénz és emellett is csak csekély védőszer állott rendelkezésére. A kormánybiztos helyszínre jövetelét táviratilag sürgetik.

Február 28. Vízállás 740 cm. A városi védbizottság permanenciában. Novák József jelenti, hogy a víz a társulati töltésekkel immár több helyen is színel. A belvizek a mély területen úgy felszaporodtak, hogy a töltések állékonyságát veszélyeztetik. Földet távolról dereglyéken hordanak, a közerőt a tápéi szakaszra kirendelik.
A városi bizottság kimondja, hogy a percsorai töltés szakadása esetén a védekezést a szillér-baktói vonalon fogják folytatni. Utászok kirendelését kéri. Kimerítő jelentésben felhívja a kormány figyelmét a város veszélyeztetett helyzetére. Sürgeti Boros Frigyes vízépítési felügyelő kiküldését. Kiáltványt tesz közzé.

Március l. Vízállás 766 cm. A városi védbizottságban nagy megütközést kelt, hogy a szilléri töltés magasítására felfogadott 300 kocsi nem jelent meg a kijelölt munkahelyen. A bizottság elrendeli, hogy a város közerejének kirendelésével most már az alföldi vasút felmagasítását kezdje meg. Ezt a munkát sem lehetett azonban azonnal foganatosítani, mivel ehhez előbb kormányengedély kellett.
A városházán, a rendészeti ügyek kivételével, a közigazgatási teendők végzését felfüggesztik és minden tisztviselőt a védbizottság rendelkezésére bocsátanak.

Március 2. Intézkedés történik a hajóhíd sürgős bekötésére. A társulat - miniszteri kijelentés értelmében – kölcsönre, vagy előlegre nem számíthat, - ezért a város a társulatnak költségei fedezésére rendkívüli járulék címén 15.000 forintot folyósít. Megindul a társadalmi szervezkedés a mentési munkálatok előkészítésére.

Március 3. A víz 795 cm-re emelkedet; elérte az előző évek legmagasabb vízállást. Ezen a napon, közerővel, a szilléri töltésen és vereskereszt vonalon is kezdetét vette a munka.
Percsoráról aggasztó hírek érkeznek. A víz több helyen színel már a töltéssel. Két helyen a katasztrófa már majdnem be is következett. Algyő közerejét a katonai karhatalom nem volt képes többé a töltésen visszatartani. Szegedről 500 fogadott munkással kellett azt azonnal pótolni.
A védbizottság ismételt kiáltvánnyal szólítja fel a polgárságot a közmunkára, karhatalmi kényszer alkalmazását kilátásba helyezve. Tudatták a lakossággal, hogy a percsorai vonalon netán bekövetkező szerencsétlenséget vészlövésekkel fogják hírül adni.
Előtérbe lép a mentés és menekülés kérdése. Az emberek igyekeznek lassacskán ingóságaikkal biztosabb helyet felkeresni. Hol rémítgetik, hogy biztatgatják egymást. Az idegesség a legmagasabb fokra hág.
Az alföldi vasút töltésének felemelésére még minden nem érkezett meg az engedély. Sokan kifakadnak emiatt. Követelik, hogy a munkát engedély nélkül legott meg kell kezdeni, különben elvesz a város. A szorongatott helyzet a baktó-macskási töltés erősítésének kérdését újból felszínre hozza. A védbizottság a munkát el is rendeli.

Március 4. A víz magassága 801 cm. A város az alföldi vasúttársasággal a nyúlgát építésére nézve végre megállapodik. A késedelem folytán azonban itt a munka már csak abban az órában veszi kezdetét, amikor a percsorai gáton a vízáttörés már megtörtént.
Az egész ország lélegzetvisszafojtva szemléli a város élet-halál küzdelmét. A lapok lélekbemarkoló cikkekben emlékeznek meg a várost fenyegető veszélyről és csaknem egyhangúlag megállapítják, hogy Szeged magyar népe hosszú évek hiábavaló küzdelme után, törvényhozástól, kormánytól elhagyatva, rohamosan közeledik pusztulása felé.
A remény és a bizalom most már csak a katonaság és báró Pultz Lajos altábornagy iránt nyilvánult meg, ki egyenesen Őfelségének rendeletéből, március 4-én érkezett Szegedre, s ki külön azt az utasítást kapta, hogy a veszélyről a felség irodájához naponként, sőt többször is távirati jelentéseket intézzen.

Március 5. Vízállás 806 cm A déli vonattal megérkezett Lukács György h.államtitkár, a város közvetlen védelmével megbízott kormánybiztos s vele Boros Frigyes vízépítési felügyelő, akit különösen vártak.
Nagy megnyugvást keltett, hogy délre megnyílt a közlekedés a bekötött hajóhídon át. A vízvédelmi bizottság délutáni ülésén már nyugodtabb hangulat uralkodott, részint azért, mert a víz reggel óta nem áradt, részint mert Novák József Algyőről a helyzet javulását jelentette.
A szabadulás reményével tért mindenki nyugalomra, nem is sejtve a borzasztó veszélyt, mely ezalatt Petresnél, - az Algyő-percsórai töltés felső végpontja közelében, 20 kilométerre a várostól – bekövetkezett, mégpedig a töltésnek azon a részén, melyet 1877. telén Marsovszky kormánybiztos 28 láb(8,5 m) magasra, széles koronával, enyhre rézsűkkel épített ki, s melyet a töltés legerősebb részének tekintettek.
A töltés Váradi Ignác, kiváló társulati mérnök, közvetlen felügyelete alatt állott, kit éppen kiválósága miatt tettek erre a távoli exponált helyre. Nevezett mérnök este 7 órakor az egész szakaszt szemle alá véve, a petresi töltésen sem észlelt semmiféle gyanús körülményt. alig távozott Várady 2 kilométerre, midőn az őrjáró katona vészlövéseit hallotta. Rögtön visszafordult s azt tapasztalta, hogy a töltés mintegy 20 öl(38 m) hosszúságban egészen eltűnt és a nyíláson át a Tisza iszonyú erővel és robajjal ömlik a percsorai rétre. A 3 öl (5,7m) magasságú vízoszlop mindinkább szélesedett, úgy, hogy a szakadás elzárására még gondolni is teljesen képtelenségnek látszott.
A szerencsétlenség egyedüli tanúja, az őrjáró katona azt adta elő, hogy a töltés átszakadt részén csak néhány perccel előbb haladt keresztül, s anélkül, hogy valami történt volna ,este 7 óra körül a töltés önmagától egyet fordult és egész tömegével a mélységbe zuhant, amire megadta a vészjelt.
A szakadás következtében a szegedi vízmércén este 9 órakor már apadás jelentkezett, ami 10 órára 1-, 11-re 2 hüvelyket(5,3 cm) tett ki.

Március 6. Éjfél után érkezett meg a városházára Novák sürgönye, melyben hírül adta, hogy a Tisza Petresnél elszakította a gátat. Kínos pillanatok következtek. A városházán ugyanis nem akadt senki, aki hirtelenében meg tudta volna mondani, hogy hol is fekszik, - a Tiszának melyik partján – Petres. Még élt a lelkekben némi kis remény, de hamarosan szertefoszlott ez is. Szélvészként száguldotta be a várost a döbbenetes hír, hogy Szeged végzete bekövetkezett.
A jelentés vétele után Lukács kormánybiztos, a város védbizottságának és hatóságának támogatásával a legerélyesebben hozzálátott a már foganatosított intézkedések alapján a város közvetlen védelmének a megszervezéséhez. Nem volt veszteni való ideje, mert a sövényházi réten hamarosan terjedő és növekvő ár a Sövényháza-algyői töltést – a társulat által hirtelenében foganatosított védelem dacára – már 6-án délben részint áthágta, részint a magaspart felől megkerülte és már veszélyesen közeledett a város felé.
Novák József a kiöntés vizének visszavezetése és ezáltal a duzzadás mérvének csökkentése végett a Tisza töltését Algyő felett az ú.n. gyevi foknál átvágatta., Algyő, Tápé községek érdekében megtette intézkedéseit az alföldi vasúti töltés védelmére. Ebből a célból a töltés átereszeit betömette s a töltéskoronán végig nyúlgátat vonatott. Így mindkét község népe időt nyert a menekülésre.
A Tisza vízállása a kiöntés következtében 6-án reggelre 785 cm re, estére748 cm”-re apadt. Az összes apadás 24 óra alatt 58 cm-t tett ki.

Március 7. Hajnalban a kiöntés vize már a Baktó-macskási töltésen is átömlött és csaknem egyidejűleg átszakította Algyő közelében az alföldi vasút töltését is, alighogy azon a Vásárhely felé tartó személyvonat áthaladt. Mire megvirradt, Algyő és Tápé romokban hevert. Szerencsére egyik helyen sem esett emberélet áldozatul.
Az ár most már két oldalról is körülvette Szegedet. A főkapitány rendeletben tudatta, hogy legközelebb dél felől is megszakad a közlekedés. Így tehát, szerencsétlenség bekövetkezése esetén, a menekülés egyedüli iránya a hajó- vagy vasúti hídon át Újszeged lehet.
Megsokszorozták a közerőt a töltéseken. A sokaság alig tudott mozogni, egymást hátráltatták munkájukban az emberek. Csak a katonák vonalszakaszain folyt eredményes munka, akik lelkes tisztjeik vezénylete alatt versengtek a minél nagyobb munkaeredmény elérésére.

Március 8. A Budapestre menő hajnali futárvonat a Fehértónál már részben víz alatt álló síneken haladt végig. A temetőnél lévő vasúti aluljárót befalazták. Már csak Szabadka és Temesvár felé lehetett közlekedni.
A rohamos duzzasztó víz délutánra elérte az alföldi vasút töltéskoronájának magasságát. Az utászok este a tiszai töltést a tápéi kapunál átvágták, hogy a kiöntés vize itt ismét visszajuthasson az anyamederbe.
A szilléri töltés sehol sem szivárgott, annál több bajt okozott azonban e tekintetben a szikes anyagú vasúti töltés. Különösen e két töltés keresztezési helyének a közelében támadt rengetek vízfolyás a töltésben. Itt a felsővárosi hajósok, halászok kiváló munkát végeztek, amint a tömérdek ürgelyukon átcsurgó víz eredetét vízfelől kikutatták és megtalált nyílásokat zsákokkal, karó- és cölöpsorok mögé vert földdel elzárták. ennél is nagyobb vesződséggel járt azonban a pályaudvar töltésébe beépített sok rejtett cső eltömése, ami nem is sikerült teljesen, úgy hogy a gépházat külön körtöltéssel kellett körülvenni.
Megállapítást nyert, hogy a nyúlgát építésénél a munkateljesítmény jóval alatta maradt annak, amit a nagyszámú munkaerőtől elvárni lehetett volna. Ugyanis az építés előrehaladása nem állott arányban a víz gyors emelkedésével. Különben is félni lehetett, hogy a nyúlgát keskenynek és gyengének fog bizonyulni.

Március 9. Vasárnap. Tévedés folytán reggel feltűnően kevés számú közerő vonult ki a védelemhez. Ezzel szemben a tereken, utcákon nyüzsgött a nép. Katonaság segítségét kellett igénybevenni a közerő kiterelésére. Sokan szenvedélyeskedtek, izgattak. A kormánybiztost megfenyegették. Tekintettel az egyre válságosabb helyzetre, rögtönítélő eljárást léptettek életbe.
Már senki sem bízik a kedvező fordulatban. A kormánybiztos új kiáltványt készít, annak kibocsátásától azonban a hatóság kérésére eláll. E helyett újabb hirdetményben hívja fel a lakosságot, hogy teljesítse kötelességét a város védelmében.
Elrendelik a már előzőleg összeírt csónakok és egyéb vízíjárművek összpontosítását. Az ország minden részéből érkeznek mentés céljára szánt különböző típusú vízijárművek.
Az utászok a Tápé-kapui töltésátvágást 80 ölre(151 m) kiszélesítik, ezenkívül mélyítik is. A déli órákban 25 m hosszban a Matyéren átvezető vasúti töltést is átvágják. A Matyér országúti hídjának felrobbantásától eltekintenek ugyan, de a hídhoz vezető töltést szintén átmetszi. Úgyszintén 6 helyen két-két öl (3,8-3,8 m) szélességben a szabadkai országutat a Vereskereszt közelében. Ez utóbbi helyen a kiöntés vize a partos földeken keresztül folyamágyakat képezve ömlik viszsza a Tiszába.
Az időjárás rendkívül kedvező. Szélcsendben, verőfényes napon, majd holdvilágos éjen át oly eredménnyel folyik most már a munka, hogy a folytonos duzzasztással szemben a töltés-, illetőleg nyúlgátmagasítás párhuzamosan haladhat. A deszkafalak közé hordott friss töltés azonban így is sok helyen csak néhány hüvelykkel magasabb a víznél.

Március 10. A kiöntés vize 27’, vagy 8,63 m magasságot ér el, a víz nem is árad már tovább, tekintettel arra, hogy újabb területeket öntött el. Kiskundorozsma község belsősége nagyrészt elpusztult. A dorozsmaiak közvetlenül határukon, a fehértói csatornamenti töltésen, valamint a Putriban az ú.n. ugróhídnál védekeztek. Ez utóbbi helyen „áthágás” folytán állott be a szerencsétlenség. A közerő rendkívül nagyszámmal vonul ki a töltésekre. Némi remény támad, hogy a város a rettegett csapástól mégis meg fog szabadulni. A szomszéd városok segítségüket sorra felajánlják.
A kormánybiztos a víz színének apasztása végett a Tápé-kapui átvágást tovább szélesítteti. Kotrógépeket rendel, úgy ennek a nyílásnak, mint a Matyérnél lévő többinek a bővítésére. A petresi szakadás elzárási munkájának előkészítésére mérnöki felvételt rendel el.

Március 11. A régi Szeged utolsó napja. Bíborszínben kel fel a nap s mosolygó, verőfényes, csendes az idő egész nap.
Herrich Károly, aki a védekezésnél, mint a kormánybiztos szakértője van jelen, reggeli jelentésében kiemeli, hogy: „a munkaerő nagyszámú és remélem, ma minden veszélyen túl leszünk”.
Délutáni sürgönyében pedig azt jelzi, hogy: „munkaerő most már túlságos, s így Szeged megmentése holnap befejezett ténynek lesz tekinthető”.
Az új töltés általában egy lábbal magasabb a kiöntés vizénél, mely e napon már apadást mutat. A védelem vezetői elhatározzák, hogy ha az időjárás kedvező marad, a munkásoknak éjjelre nyugalmat fognak engedélyezni és munkára csak a törzsállományt tartják vissza. A város tanácsa ezzel szemben feliratban figyelmezteti a kormánybiztost, hogy a frissen hordott föld szakadatlan megerősítést igényel, mert a gyenge nyúlgát egyébként nem áll hat ellen a nagy nyomásnak, s mert a közerő kimerült, nagyobb számú katonaság alkalmazása kívánatos.
Az események rohamosan kergetik egymást s az intézkedéseket már áttekinteni sem lehet. A szörnyű gondok szinte megtompítják az elméket. Fejetlenséget emlegetnek, de ez a könnyelmű vád méltatlanul éri az intézőköröket.
A nap sikeres munkával telik el. Este vérvörös színben tűnik le a nap, majd beborul. Mindenkit balsejtelem tölt el, mert hírtelen erős nyugati szél támad, mely éppen a nyúlgát felé kergeti a hullámokat. A szél ereje fokozódik, az ablakok megrázkódnak, a védvonalakon a hullámok ereje a karókat megingatja. Kétségbeesett munka folyik. Fáklyavilágnál katonák, munkások a meglazult karókat és deszkákat erősítgetik. A szél a fáklyákat oltogatja. A vihar 8 órakor már nagy hullámokat ver, melyek átcsapnak a gátakon, a munkások átáznak.
A szilléri töltésnél indokolatlan riadalom támad. Kiáltás hangzik: „Jön a víz!” Az őrjáró katonák erre vészlövéseket adnak s Felsőváros és Rókus népe menekülni kezd. A vészjel korainak bizonyul; mégis e két városrész lakossága ennek köszönheti megmenekülését.
Az alföldi vasútnál eközben a vészjelről mit sem tudnak. Az iszonyú ostrom a készletben tartott védanyagot ijesztő mérvben fogyasztja, mindent elnyelnek a habok.
Tíz óra körül a hullámok már a két öles (3,8 m) cölöpöket is szalmaszálként dobálják a gátakra s 11 órakor már orkánná fajul a vihar, mely a legbátrabb szíveket is megremegteti. Csak Pultz báró hősi példája bírja a küzdőket kötelességük teljesítésére. Az utolsó percig nem is hagyja el a védővonalat senki, sem fogadott munkás, annál kevésbé katona.
Pedig már hiábavalónak látszik minden küzdelem. A nyúlgát mindenütt olyan már, mint a nyűtt posztó, melyet foltozni már nem lehet. Ha egyik helyen földdel töltött zsákot tömnek a támadt résbe, mellette menten két újabb nyílás keletkezett. Iszonyú zaj, kiáltozás mindenfelé. Ha valamelyik szakaszon kialudtak a fáklyák, mire azokat ismét meggyújtották, a másikon támadt koromsötétség. Az orkán oly elemi erővel tombolt, hogy a fáklyákat tartóik kezéből is kicsavarta. Éjfélre az egyes vonalszakaszok elsötétedései minden sűrűbbek és gyakoribbak lettek.
A testileg, lelkileg kimerült védők azonban nem tágítanak, újabb védanyagot kérnek. Pultz báró még ekkor is járja a töltéseket, lelkesít, buzdít.
A sors könyvében azonban Szeged pusztulása már be volt jegyezve.

Március 12. Éjfél után, mintegy fél kettőkor a 97-98. számú őrházak között, a végváltótól 15 méter távolságban, a nyúlgát egyszerre mintegy 25 méter hosszban beszakadt és a víz iszonyú robajjal és zuhogással ömlik át a keletkezett résen a feltartozhatatlanul, hömpölyög a város felé.
Szeged sorsa ezzel beteljesedik. Ami ezután történik, azt agy felfogni, toll leírni már nem képes. Átérezni is talán csak a tudhatja némiképpen, aki a szörnyű pusztulás óráit közvetlenül átélte.
Búsan megkondul a városháza öreg harangja. Eldördülnek a mozsarak is, de a harmadik lövés a városháza előtti csatornán felbuggyant áradat vizében elfullad. Egymásután szólalnak meg a templomok harangjai. Északról, délről a temetés gyászhangjai búgnak, közben a mindenfelől előtörő víz morajlik, a menekülők jajveszékelése hallik. A víz terjedésével és emelkedésével egyidejűleg az épületek recsegnek, a falak omladoznak és düledeznek, azután nagy robaj közt elmerülnek. Enyészet és pusztulás mindenfelé s nemcsak a víz, hanem a tűz is pusztít.
Reggel hullámsírban fekszik a város. A Szegedi Híradó féloldalas, gyászkeretű kiadásban jelzi a lesújtó hírt, hogy: „Kongj városháza öreg harangja” Hirdesd Szeged népének, hogy szülővárásának végórája elérkezett!”


Az Alföld pusztító árvizekben bővelkedő történelmének legnagyobb katasztrófája volt ez. A szegedi nagy árvíz méreteiben és főleg hatásában fölülmúlta a Pestet és Budát nagyrészt romba döntő , emlékezetes 1838. évi árvizet is. A gátakat heteken át ostromló árvíz elleni hősies csatában Szeged „elesett”. Az árvíz azonban, amely csaknem 160 emberéletet követelt, a város 6350 háza közül hatezret teljesen elpusztított és több mint hatvanezer embert hajléktalanná tett, egyben fordulópontot jelentett a romjaiban újjáépülő Szeged korszerű városképének kialakításában és a Tisza-völgy árvízvédelme, sőt az egész magyar árvízvédelem fejlődésének történetében.
Kelt: 2007. március 01.
Sági János
Valid XHTML 1.0 Transitional
Kezdőlap | Elérhetőségeink | Honlaptérkép