Kezdőlap | Megemlékezések | 2006. évi megemlékezés
2006. évi megemlékezés a Szegedi Nagyárvíz évfordulóján

Ünnepi beszéd az 1879. évi szegedi nagy árvíz évfordulója alkalmából
Tisztelettel köszöntöm a megemlékezés résztvevőit és külön is köszöntöm a mai nap kitüntetettjeit.

A mai napon az 1879. évi nagy szegedi árvízre emlékezünk. Mint minden megemlékezés szomorú hisz emlékezünk az elvesztett emberekre, egy elpusztult városra, de örömteli is, mert ünnepeljük a város újjászületését.

Számos példát, tanulságot lehetne kiemelni az árvíz történései közül, amelyek szinte újra lejátszódnak napjainkban is. Tisztelt kollégáim az elmúlt években elmondták az újjáépítés menetét, megmutatták az embert próbáló körülmények között a gyarlóságot, a nemességet. Részletesen ismerjük az akkori történteket. A szónokok kiemeltek, valami olyat, ami számukra tanulságos volt. Tették ezt azért, mert szakterületük szemüvegén keresztül néztek vissza ezekre a vészterhes napokra.

Mit tud egy informatikus, egy bot-csinálta hírközlős hozzá tenni a tisztelt publikum ismereteihez!? Amikor készültem végigböngésztem mi történt azon a néhány napon. Mondanom sem kell, nem léteztek a mai értelemben vett számítógépek. Nem volt telefon. Az infrastruktúra, amelyre támaszkodhatott a kor hidrológusa, árvízvédekezője elég szegényes volt. Erre az infrastruktúrára voltam kíváncsi, arra vajon a világ hol tartott, hol jártunk mi Magyarországon, hogyan élhettek az emberek.

Mint ismert a petresi gátszakadás március 5.-én 19 órakor következett be. A 11.-én este feltámadt viharos szél hatására fölkorbácsolódó víz elhabolta a másodrendű töltésként oly kitartóan védett Alföldi vasút töltését és a víz 12.-én hajnalban a városra zúdult. A védekezés azonban már januárban elkezdődött. 1830-tól szinte 5 évenként árvíz volt, ha végig számoljuk -az akkor már rendelkezésre álló- statisztikai adatokat belátható időn belül be kellett következni ennek az eseménysornak. Mai szemmel felvetődik a kérdés nem lehetett ezt tudni? Nem lehetett erre készülni? Hol tartott a hidrológia?

Az első tiszai vízmércét, a szegedit 1832-ben állították fel. De az észlelőhálózat kiépítése csak az ötvenes évek elején indult meg. 1854-ben 7 tiszai mércén folyt vízállás-észlelés. A tiszai mércék száma az évtized végére 11-re rúgott A vízállás adatokat csak tanulmányi, tervezési céllal gyűjtötték. Közreadásukra, vízjelzésre azonban csak az 1855. évi súlyos árvizet követően került sor. Erről az 1856-ban megindult vízjelző szolgálatról, amely az árvizek idejére volt korlátozva elég keveset tudunk, nem lehetett valami hatékony. Abban az időben a Tisza mellékfolyói közül egyedül a Maroson volt mérce.

Az észlelés a víziutakra szorítkozott. Az 1868-ban, a magyar közmunka- és közlekedésügyi minisztérium által szervezett vízállás-távirati hálózat is a hajózás érdekében jött létre. Tiszai viszonylatban a jelentéseket Máramarosról és Szatmárról Tokajon és Szolnokon át; Aradról, Nagybecskerekről, a Ferenc csatorna I és II. tartályáról Szegeden át továbbították Budapestre, ahová déltájban érkeztek meg. Habár az adatokat az útba eső folyammérnöki hivatalok is megkapták, és az észlelők az időjárást és jégviszonyokat is jelezték, árvízvédelmi szempontból ez a szolgálat édes-keveset ért, hiszen a legközvetlenebbül érdekelt parti lakosságra és a biztonságát szolgáló árvédelmi társulatokra nem volt tekintettel.

Meteorológiai viszonylatban sem volt jobb a helyzet. Az 1851-ben felállított bécsi meteorológiai intézet Magyarországon is létesített néhány észlelő állomást, de a Tisza vízgyűjtőjére még 1854.-ben is csak kettő jutott Debrecenben és Szegeden, de az észlelések az éghajlat megfigyelését szolgálták. Az 1870-ben alapított "Meteorológiai és földdelejességi magy. Kir. Központi intézet" már 1871-ben megszervezte 11 állomással az időjárás-jelentések távirati úton történő begyűjtését. Az időjárás-előrejelzésről még csak szó sem esett.

A 1880-ban Szentgyörgyi Weisz József dr. még a következőt írta "Nálunk Magyarországon is van Budán egy ilyen országos meteorológiai intézet, de ez az időjelzést nem volt hajlandó elfogadni. Ámbár hazai tudósaink, akadémikusaink lehetetlennek vélték, hogy hazánkban az időjárást előre még csak egy napra is megmondani, jelezni lehetne. Hét és félévi fáradhatatlan, testi és szellemi erőfeszítéssel járó szolgálatommal kimutattam, hogy hazánkban az időjelzés nemcsak egy napra, hanem egy hétre is előre megtehető."

Ugyanakkor Franciaországban a Szajnavölgyi Hidrometriai Szolgálat 1854-től Párizsra már 3 nappal előre jelezte az árhullámok tetőző magasságát.

Nézzük az egyéb infrastruktúrát: ebben a korban már régen működtek mechanikus számológépek megjelentek az első programozható gépek, amelyek akár 50 jegyű számokkal is képesek voltak műveleteket végezni. Az első elektromechanikus számológépet azonban csak 1890.-es Amerikai népszámlálásnál használtak.

A 60-as, 70-es évek fizikai és technikai felfedezései "felvillanyozták" a világot. 1866-ban lefektették Európa és Amerika között az első távbeszélő kábelt. 1873-ban megjelent Maxwell elektrodinamikája a "Maxwell-egyenletekkel". 1876-ban mutatta be Bell, skót mérnök a philadelphiai világkiállításon a telefont. 1877-ben született meg Bostonban az első telefonközpont. Az amerikai Edison ebben az évben jelent meg a fonográffal. 1879-ben Edison műhelyében elkészült az első szénszálas izzólámpa.

Ebben az időben a legfontosabb hírközlő eszköz a távíró volt. A hírközlés lehetőségei igen korlátozottak voltak. 1854.-ben mindössze 16 távíróállomás működött az ország egész területén, és számuk az évtized végén is csak 50 volt. A Pallas nagylexikon (1893-1897) között a következőt írja erről:

A magyar posta és távirda ügye 1867-ig osztrák kéz alatt csak hiányos gondban részesült s azért nem tudott kellően érvényre jutni. Így 1867-ben csak 1174 postahivatalunk volt és csak 264 távirdaállomásunk működött; összes postaküldeményeink évi darabszáma alig érte el az 50 milliót, távirataink száma nem sokkal haladta meg a félmilliót. Szegeden 1853 májusában nyílt meg távirdaszolgálat. 1876-ban már egy főnök vezetésével 17 tiszt látta el a feladatot és mintegy 58 ezer táviratot forgalmaztak. A helyi távbeszélő szolgálatot 1885. január 21.-én adták át.

Az Alföld legnagyobb népességű városa volt Szeged. A szabadságharc után rohamosan növekedett a népessége. 1850-ben több mint 50 ezer 1857-ben majd 63 ezer 1869-ben pedig meghaladta 70 ezret Szeged lakossága. Pestenek 1870-ben 200 ezer lakosa volt.

Szeged az árvíz idején 4 részből állt, Belváros, Rókus, Felsőváros, Alsóváros. Új-Szeged csak 1880-tól tartozott a városhoz. Az 5723 házból 384 maradt épségben az árvíz után. Ebből a magasabban fekvő Belvárosra jutott 246, Felsővárosra 99, Rókusra 20, Alsóvárosban mindössze 10 maradt meg. A lakosság a város magasabban fekvő részeibe, a tanyákra vagy az árvíztől nem érintett környező falvakba menekült. A belvárosban kb. 6000, a tanyákon 24 000 Felsővárosban 3669 ember volt. A város csaknem egész lakossága hajléktalanná vált. A vízbe fultak száma 151 főt tett ki.

Hogy érzékeljük egy kicsit a szegedi viszonyokat engedtessék meg, hogy Darvasi László: Szeged a tengerben című művéből idézzek részleteket.

Szeged gyakorlatilag vályogváros, holott az árvíz esztendejében a második legnagyobb magyar település a maga hetvenezres népességével. S hogy milyen város Szeged? Mocsaras, sok helyütt bűzös, a Tisza partja rendezetlen, Alsóváros kesze-kusza, Felsőváros nem kevésbé, a Széchenyi tér lapos és kopár. Egyébként pedig izgalmas város. Van színház, polgárság, rivalizáló hírlapírás, tornászat, báli élet, koncert. Állnak már impozáns polgári paloták is, mint a Fekete Ház, vagy az Oroszlán és Nádor utca találkozásában épült Hungária Szálló, a mai egyetemi könyvtár, akkor Főreáltanoda épülete.

A városban sok helyütt gázlámpa alatt lehet csókokat váltani, s majd harminc utcán már kőburkolat fénylik. S a hétköznapok? Bosznia okkupációja után jönnek haza a magyar katonák, köztük szegediek is. A város állandó hidat szeretne régen, különböző impozáns tervek fölött számolgatnak a városatyák.

A február 10-i közgyűlésen Pálfy polgármester úr évi beszámolójában kitér a város légrontó kigőzölgéseire, illetve a légfertőző faggyúolvasztás tűrhetetlenségére is. Egy képviselő javaslatot tesz a városi mocsarak feltöltésére, valamint a Mars téri szemét, és állati hulladéklerakók felszámolására. A Széchenyi tér korzójának főcsatornájába végre emésztőgödröt vezetnek. A Tisza folyton és rohamosan árad, de nincs ok félni, írja a Szegedi Híradó.

És ez a vidám, eleven város elnéptelenedik. Nem pipázgatnak emberek a városháza előtti téren, az úgynevezett Köpködőn, és kiürül a Koplaló is, -a búzapiacot nevezték így- ma Szent István tér ez a hely. Nem korzóznak a Széchenyi téren, sem a Kárász utcán a hölgyek és az ifjú gavallérok. Verőfényes napok voltak ezek, holott a vész fenyegetőbb, mint valaha. Aggodalomra oly nagy oka még soha nem volt a szegedieknek, mint március másodikán, írja a Szegedi Híradó. Így igaz. Még kilenc gyorsan elpergő nap, és elvész az egész város.

Eddig a részletek.

A Tisza mindent kisöpört. A tudatlanságot, a jókedvet, a házakat. Magával vitte a várost gondolhatnánk. A külföldi lapokban találgatások jelentek meg, hogy az emberek szétszéledtek elnéptelenedett a a Tiszának ez a szeglete. Ám ma is itt élünk ezek szerint a város nem csak az, amit ideépítünk, hanem amit magunkban hordunk belőle, az emlékek az érzések a gondolatok az izzadtságcseppjeink. Az egykori vályogváros helyén megépült egy Európa szerte csodált modern metropolisz. A mérhetetlen pusztulás nyomán az elmaradottság helyén megjelent a tudomány. Az urbanisztika a hidrológia a meteorológia mind jelentős lökést kaptak az események után.

Ma büszkén szoríthatjuk meg kollégáink kezét, akik munkájukkal életükkel szolgálják az Alsó-Tisza vidékét, méltó utódaként az egykoron élt újjáépítőknek. Az eddigi munkájukhoz emberségükhöz gratulálok és további sok sikert kívánok nekik az élet minden területén.
A Széchenyi tér a víz előtt

A Széchenyi tér a víz előtt.
Bérház, városháza, Zsótér-ház.
Adnak, vesznek, beszélgetnek.
(Archív fotó: Fekete Ház)
  A Szegedi Napló egykori szerkesztősége
A Szegedi Napló egykori szerkesztősége az Oskola utcában.
Mikszáth is kinézett az ablakon.
(Archív fotó: Fekete Ház)

A Rozális kápolna
A Rozális kápolna a mai Aradi vértanúk terén.
Áttették a Lechner térre.
(Archív fotó: Fekete Ház)

A Széchenyi tér
A Széchenyi tér. A várfalon fehér sátrak.
Nem turisták - menekültek.
(Archív fotó: Fekete Ház)



Mindjárt ilyen lesz a helyzet a régi zsinagógánál is.
(Archív fotó: Fekete Ház)
A Tisza és a vár
A Tisza és a vár. Jobbra fent a rondella.
(Archív fotó: Fekete Ház)

Az Aradi vértanúk tere

Az Aradi vértanúk tere vízben
(Archív fotó: Fekete Ház)
Széchenyi tér
Széchenyi tér, az OTP épülete már állt.
Sétálásra nem alkalmas
(Archív fotó: Fekete Ház)

Templom tér
Szeged víz alatt.
Templom tér

Az alsóvárosi templom és környéke

Az alsóvárosi templom és környéke
Dugonics tér
A Dugonics tér környéke

Felsőváros

Felsőváros.
Nem a vízcsap maradt nyitva
(Archív fotó: Fekete Ház)
Szeged vízmércéje a rondellán

Szeged vízmércéje a rondellán
A vár egykori képe
A vár egykori képe. A mérce szintezése

Szeged távlati képe az árvíz előtt
Szeged távlati képe az árvíz előtt.

Szeged távlati képe a rekonstrukció után

Szeged távlati képe a rekonstrukció után.
A Klauzál tér
A Klauzál tér

Épül az igazgatóság
Épül az igazgatóság.
2006 április 20.
Tetőzés 2006 április 20-án 1009 cm

A Tisza kézjegye a partfalon
A Tisza kézjegye a partfalon
Árvizek históriája
Árvizek históriája.
1970-ben 960 cm
2006. évi árvíz
2006. évi árvíz
2006-ban 1009 cm
Frissítve: 2006. november 09.
Hűse Zsolt
Valid XHTML 1.0 Transitional
Kezdőlap | Elérhetőségeink | Honlaptérkép