Kezdőlap | Megemlékezések | 2004. évi megemlékezés
„Áldott és átkos folyó”
Szeged árvízvédelmi rendszere


2004. évi megemlékezés - Ünnepi beszéd a Nagyárvíz 125. évfordulóján
Szeged város újrakezdéseinek több oka volt, viszont tény, hogy a fizikai megsemmisülését, a házak romba dőlését az árvíz okozta 125 évvel ezelőtt, 1879. március 12-én.

A Tiszának a várost romba döntő erői napjainkban is meghatározó természeti veszélyt jelentenek, amellyel mindig komolyan számolni kell. Számolni kell vele, hiszen
  • a Tisza Szegednél a Kárpát-medence felének vizeit gyűjti össze és vezeti át;
  • nagyvízkor több mint 4 millió liter víz zúdul át tartósan (több héten keresztül) a gátak között, átlagosan a térszint felett 5 m-es magassággal;
  • a vízjárás szélsőségeire jellemző, hogy a kis és a legnagyobb vizek között mintegy 12 m-es a vízszintkülönbség.
Botorság nem ismerni, nem figyelembe venni a Tisza viselkedését, azét a folyóét, mely kialakítója, meghatározója Szeged városának, mely folyó összeköt, megélhetést, szépséget ad az itt élőknek és az ide látogatóknak, és amely áradásaiban hihetetlen energiákkal bír.

Az emberi akarat és tudás az, amely már több mint száz éve gátak között, sikeresen kordában tartja a vizet térségünkben – biztosítva ezzel a város terjeszkedését, fejlődését, mindennapi életét.
Azt azonban, hogy a folyó korábbi áradásai által bejárt területen élünk, nem szabad soha feledni.

Mert mi is az árvíz?

„Árvíz csak azóta lehet, mióta az ember terelgetni próbálta, regulázni kezdte a vizet.
Mióta valahová, ahová korábban természetes bejárása volt – nem akarta beengedni.
Mióta azt mondta: ez a darab föld pedig kell a házamnak, a jószágomnak…
Mert addig csak ment a víz a kedve szerint, s foglalt magának lapályt, mélyedést, ol magasabbra kapaszkodva, hol pedig szerényebben.
Az ember aztán ki-kifigyelte a járását, a szokásait és így rakta a fészkét magasabbra, nehogy elvigye.
Halat, nádat, sást, csíkot, tojást szedett a vízjáráson, madarat fogott a konyhájára.
Hanem amikor elkerített a víztől egy darab földet, legelőt, partot, majd azért a víz visszajött – hát ez lett az árvíz!
És amikor az ember először nem akarta neki önszántából visszaengedni – az lett az árvízvédekezés!”


Szeged város a Tisza védett árterén terül el.
A város közigazgatási területe három ártéri öblözetre terjed ki, melyek a következők:
  • Szeged ártéri öblözet (Szeged Tisza jobb parti területe)
  • Körös-Tisza-Maros közi ártéri öblözet (Szeged Tápai rét)
  • Torontáli ártéri öblözet (Újszeged, Szeged-Szőreg)
Az ártéri öblözetek a töltésrendszerek mögött kialakuló olyan területek, melyek egy-egy esetleges fővédvonali töltésszakadás esetén elöntés alá kerülhetnek. Az ártéri öblözeteket a domborzat, árteret keresztező utak, vasúti töltések választják el egymástól úgy, hogy a kiömlött víz az egyik öblözetből nem juthat át a másikba.

Ezek az öblözeteket a Tisza-völgy legnagyobb, gazdasági értékeiben és a lakosság számában legjelentősebb, védett árterei közé sorolódnak.

A város körüli ártéri öblözeteket alapvetően az jellemzi, hogy ha a szakadás az öblözet felső részén következik be, a kiömlő víz a folyóval párhuzamosan, az ártéren esés-irányban levonul és általában az öblözet alsó részén tározódik, vagy esetleg a folyóba visszafolyik. Alsó szakadás esetén pedig a kiömlő víz visszaduzzad.

Ez a természeti adottság az oka annak, hogy 1879-ben a Szegedtől 30 km-rel északabbra lévő petresi gátszakadás után a városra rázúdult az ár.

Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy ha 2000-ben a mindszenti zsilipnél és a szivattyútelepnél történt havariákat nem sikerült volna megszüntetni, akkor reálisan azzal is foglalkozhattunk volna, hogy a kiömlő vizeket valahol a Maros torok tájékán vezessük vissza.

Szeged árvízvédelmi biztonságát napjainkban összefüggő fővédvonal-rendszer teremti meg, az esetlegesen kiömlő vizek visszatartására, terelésére kiépített töltések, út-vasúti töltések, ún. „lokalizációs töltések”, régi töltésmaradványok adnak lehetőséget.

A fővédvonali és lokalizációs rendszerek együttesen határozzák meg egy-egy térség, település védelmi biztonságát, természetesen az árvizek kizárásában meghatározó szerepe a főműveknek van.

Az 1879-es árvízi katasztrófa után a város újjáépítése mellett az akkori kormány a katasztrófán okulva az árvízvédelmi rendszerek fejlesztését érintő szervezeti és műszaki vonatkozású intézkedéseket tett:
  • törvényben rendelkezett a társulatok feletti állami felügyeletről;
  • rendezte a magyar vízjogot;
  • a Közmunka és Közlekedési Minisztérium Vízrajzi Osztálya megalakult, melynek fő feladata a Tisza mederfejlődésének folyamatos figyelemmel kísérése és az árvízjelző szolgálat megszervezése volt.
A Tisza-szabályozás és árvízmentesítés munkája a kor követelményeinek és gazdasági lehetőségeinek megfelelően a XX. század első évtizedére befejeződött.

Szeged térségében a töltések vonalvezetése a gyálai átmetszés torkolatainak lezárása után az átvágás töltésének kiépítésével az 1910-es években vált véglegessé.

Az árvízvédelmi rendszerek fejlődését az emelkedő árvízszintek és az egyre nagyobb méretű töltések kiépítése jellemzi.

A XX. század elejére kialakuló egységes árvízvédelmi rendszer töltései az 1895-ös nagyvíz kivédésére alkalmas magassági és szelvény méretben épültek ki, a nagyvíz felett ~ 1 m-es biztonsági magassággal, 1:2 víz- és mentett oldali rézsűkkel, padkás megtámasztással.

A folyó emelkedő árvízszintjei – az 1919-es, a további töltésmagasítást és erősítést meghatározó 1932-es és 1970-es vízállások – a tiszai védelmi rendszer, ezzel együtt Szeged városát védő fővédvonali rendszerének erősítését eredményezték.

Az 1932-es árvizet követően magassági értelemben a LNV-et megközelítő vízállásszintet vették a kiépítés szempontjából mértékadónak. A töltés koronaszintet általában a magasság fölé 1,5 m-es biztonsággal tervezték, illetve építették ki.

A korona szélessége 5-5 m között változott, a mentett oldalon a nagyvíz magasságában és a töltéslábnál nyomópadkák kerültek kialakításra.

Ezek a kétpadkás töltésszelvények egyes védelmi vonalakon, így az Újszeged alatti töltésszakaszon még ma is fellelhetők.

Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz Szegednél az eddig mért legnagyobb vízállást, +960 cm-t eredményezett. A nagyvizek tartományában több hónapon keresztül terhelte a víz a töltéseket. Az árvíz kitörését csak komoly védelmi erők és technikai eszközök mozgósításával sikerült megakadályozni.

Az árvíz levonulása után jelentős védvonalfejlesztések történtek Szeged térségében, melynek eredményeként az ezideig második legnagyobb vízszinttel tetőző, 2000-es árvízkor töltéseinken rendkívüli beavatkozás nélkül sikerült az árt a gátak között tartani.

A töltésfejlesztések az 1970-es LNV, majd a matematikai statisztika módszerével meghatározott 1 %-os mértékadó árvízszint figyelembevételével valósultak meg. Szeged térségében a 1,5 m-es, kiemelt biztonsági magassággal, az árvízi gyakorlati tapasztalatokon alapuló állékonysági méretezési eljárással tervezett töltések építése további jelentős szelvénybővítéssel járt.

Napjainkig
  • kiépült a Tápé-Algyői töltésszakasz,
  • magasításra, majd erősítésre került a Szegedtől délre fekvő Tisza jobb parti töltésszakasz,
  • erősítésre került a Tisza bal parti töltés határközeli szakasza,
  • kiépült a Maros bal parti védvonal,
  • az újszegedi töltésszakaszt magasítottuk, megépült az újszegedi kistámfal,
  • újjáépült a szegedi partfal.
A Tisza Szeged város „főutcája”, amelynek arculatát a korábbi időkben az 1879-es árvíz utáni rekonstrukciós munkák legköltségesebb létesítménye, a szegedi partfal határozta meg.

A Lechner Lajos-Wein Aurél irányítása mellett tervezett, 1880-1886 között épített mellvédfalas védelmi rendszer – egyes szakaszokon előforduló megcsúszásainak helyreállításával – hosszú évtizedekig védte a várost. Az 1970-es tiszai árvíz után városi, állami döntés született a partfal felújításáról és fejlesztéséről, amely három ütemben valósult meg.

Az első ütemet a volt vasúti híd és a Tisza Lajos körút északi vége közötti partszakaszán a súlytámfalak átépítése képezte.

A felújítás során a tégla anyagú támfalat visszabontották, az új támfalrendszer építésénél vasbetonzsaluzó paneleket használtak, melyek egyben a védmű látható felületét is alkotják. A folyami művek építése után gyakorlatilag 1974-ben megkezdődő első ütem átadása 1979-ben volt. A második és harmadik ütemben a Tisza Lajos körúttól északra levő korábbi földanyagú töltésre került vasbeton szögtámfal.

Az „új” szegedi partfal napjainkban is meghatározója a város védelmének és arculatának. Feladatunk 25 év elteltével a szükségessé váló rekonstrukciós javítások elvégzése, a főutca szépítése. Tegnap a felújított emlékmű előtt tiszteleghettünk, tervbe van véve a Rondella újjáépítése, és a partfal műszaki rekonstrukciós munkái is megkezdődhetnek idén.

A Magyarország legmélyebb területeit védő árvízvédelmi rendszer azonos biztonsági szintű kiépítése alapfeladat. Ezért kiemelkedően fontosak a védelmi rendszer leggyengébb, magassági hiányos szakaszán, a Szeged alatti Tisza bal parton megkezdett töltésmagasítási és erősítési munkák.

Igaz ez különösen akkor, ha tudjuk, hogy a 2000-ben levonuló vizek egy marosi 1970-es árvízhozam esetén 10 m felett tetőztek volna Szegednél. Ez a számított vízszint a jelenlegi legnagyobb árvízszintnél közel 1 m-rel magasabb.

A beruházás gyorsítása és mielőbbi befejezése alapja, kiindulása a napjainkban megkezdett, árvízi biztonságot növelő, egyben területfejlesztést biztosító új Vásárhelyi terveknek.

A Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése vidékfejlesztési, természetvédelmi és vízügyi fejlesztések összehangolásán alapuló, komplex beavatkozás.

A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó koncepcióterv két fontos alapelve többek között:
  • A Tisza folyó árvizeit elsősorban a mértékadó védképességűre kiépülő árvízvédelmi töltések közötti nagyvízi mederben kell levezetni, és ezért – az ökológiai szempontokra is figyelemmel javítani kell az áramlási és vízszállítási feltételeket.
  • A védképességet meghaladó, gátszakadással és kiöntéssel veszélyeztető, statisztikailag igen ritkán előforduló árhullámokat, a meder vízszállításának mértékéig hazai területen árapasztással csökkenteni kell. A VTT 2004-2007 közötti első ütemében a tározók kiépítése a Közép- és Felső-Tiszán kezdődik meg, a Közép- és Alsó-Tisza szakaszon a nagyvízi meder vízszállító képességének növelése történik.
Nekünk, szegedieknek a megvalósítás folyamatát, ütemezését, részeredményeit fokozottan kell a továbbiakban figyelemmel kísérnünk. A védvonal-rendszer az árvízvédekezés egyik pillére, mely védekezés nem lehet sikeres, ha nincs ott a másik pillér, a védelmi szervezet, a védekező ember, aki „békeidőben” fenntartja, gondozza a műveket.

Árvízvédekezéskor biztos szakmai ismerettel és tapasztalattal felvértezve követik az árvízi jelenségeket és szükség szerinti beavatkozással megakadályozzák a katasztrófát.

A kárelhárítás irányításában meghatározó szakemberek összetartása, a védekezés más szereplőivel a folyamatos, szoros együttműködés lehet továbbra is a siker záloga, mivel ha egy feladatellátást sokfelé osztanak, szükséges, hogy a részek időben egésszé tudjanak összeállni.

Nekünk, szegedieknek nem kell külön megmagyarázni, hogy mennyire fontos közösen megtenni mindent azért, hogy a vízkárelhárítás továbbra is sikeres legyen a térségben.

Március 12-e a város pusztulásának napja és mi ünnepi díszülést tartunk. Tehetjük, hisz’ tisztában vagyunk azzal, hogy ez itt nem a katasztrófa bekövetkezésének az ünneplése, hanem a katasztrófára emlékezés kapcsán annak az emberi erőnek a méltatása, mely képes volt ezt a gyönyörű várost, házaival, útjaival, védműveivel egyetemben felépíteni. Annak az emberi tehetségnek és összefogásnak ünnepére, amely sikerrel állja évszázada a Tisza próbáját, s amely biztosítja, hogy a szőke folyóra, mint az áldott Tiszára és ne mint átkos víztömegre gondoljunk!
Kelt: Szeged, 2004. március 12.
Andó Mihály
Valid XHTML 1.0 Transitional
Kezdőlap | Elérhetőségeink | Honlaptérkép