Kezdőlap | Híres elődeink | Vedres István
Varassányi Vedres István

Szeged 1765. szeptember 22. - Szeged, 1830. november 4.
Édesapja György horvát ősök leszármazottja, a család 1760 körül költözött Szegedre a jobb megélhetőség reményében a horvátországi Galgócz községből. Vedres István már Szegeden született 1765. szeptember 22.-én.

Alsóbb iskoláit a szegedi piaristáknál végzi, itt kapja meg klasszikus műveltségét is. 17 évesen Pestre megy, mérnöki stúdiumokat hallgat az 1782-ben alapított mérnöki intézetben. 19 éves, amikor felsőbb mennyiségtanból kiválóan kollokvál.

Ezután két évre tapasztalatcserére indul. Megfordul az Apponyi grófok Tolna megyei birtokain, ahol megismerkedik Sárvíz lecsapoló munkáit irányító Bőhm Ferenccel. Ezután Kismarton, az Eszterházi uradalom következik, de eljut Magyaróvárra, Keszthelyre, Selmecre, Szentgyörgyre is. Megfordul ezenkívül Brünnben és Bécs városában, ahol a mérnöki tudományok legújabb eredményeivel ismerkedik meg. 1786-ban Pesten földmérő oklevelet szerez és ezután Szegeden, mint városi földmérő dolgozik.

Tipikus alakja a fölvilágosodás, és reformkor idejének, haladó szellemű, sokoldalúan képzett, széles látókörű, egyfajta gazdálkodó mérnök. Vízrendezési feladatait mindig a legszélesebb műszaki és gazdasági összefüggésekben, nemzetgazdasági problémák távlataiban vizsgálta.

1805-ben megírja "A Tiszát a Dunával öszve kaptsoló újj hajókázható tsatorna..." Című művét. E munkájában Szeged kereskedelmi, közlekedési és ipari központtá fejlesztése érdekében szegedi hajózócsatorna-torkolat, országos gabona közraktár, téli-kikötő és hajógyár építését javasolja. Elképzelése reális alapokon nyugodott, hiszen Szeged az Aranybulla óta só-raktározási hely, a marosi só-hajózás és faúsztatás végpontja, a délmagyarországi hajó és malomépítés központja, fontos vásárváros volt.

Úttörő munkát végzett a futóhomok megkötése terén, s az erről 1825-ben írt tanulmánya "A sivány homokság használhatása" e tárgykörben a kor legkiválóbb munkája.

Az erdősítéseket saját földjein kezdte meg 1789-ben , majd 1790-ben Kistelek határában folytatta. Ennél fogva a fásítás terén nagy tapasztalatot szerzett, azonban csak 1806-ban kezdhetett komolyabb munkába. Ekkor Csengele határában 286 ezer nyárfát, 83 ezer fűzfát, 1300 szilt és 421 akáccsemetét ültetett. Érdeme az ország első erdőhivatalának (erdőinspektorság) megszervezése 1804-ben.

1792.-ben veszi feleségül Rózsa Teréziát, ezután érvényesülése még töretlenebb hiszen apósa és két sógora is városi tanácsbeliek voltak.

Érdekes vízépítési terve a tiszántúli árapasztó (és öntöző) csatorna terve, melyet "A túl a Tiszai nagyobb árvizek eltéríthetésérül egy két szó" című tanulmányában ismertet már nyugdíjasként 1830-ban.

Vedres magasépítési tervei jobbára megvalósultak, de egyéb javaslatai többnyire csak javaslatok maradtak. A valóság mérnöki munkakör volt, annak minden vonzatával, felmérések, vitás telekkönyvi kérdések eldöntése, építési engedélyek kiadása, út-, híd- és gátépítés tervezése, kivitelezése, karbantartása. Nagyratörő tervei azonban nem valósulhattak meg.

Egy esetben sikerült kitörnie szűk korlátok közül. Amikor a városi tanács ismételten elzárkózott a szőregi határ ármentesítésére és vízrendezésére vonatkozó javaslata elől elhatározta, hogy saját maga erejéből, maga hajtja végre. Bérbe vette a várostól a mintegy 4 ezer holdas szőreg-gyálai határt, azután lecsapoltatta, védgátakkal látta el, ármentesítette, s az így művelhetővé tett területeken "a közjó előmozdítása és hasznos példaadása végett" , egy - a keszthelyi és a szarvasi tangazdasághoz hasonlító - mintagazdaságot létesített, mely a "vedresháti mintagazdaság" néven került be a magyar gazdaságtörténelembe. Gazdaságát az 1816 évi árvíz elsöpörte ugyan, de rövid idő alatt újjáépítette, s haláláig töretlen lendülettel folytatta tevékenységét: újszerű gabonaraktárakat épített, foglalkozott a mezőgazdasági munka gépesítésének lehetőségeivel, gazdasági iskola felállítását, s a rétek hozamának növelésére öntözés bevezetését tervezte.

1830. november. 4.-én ragadta magával a halál, de élete gyümölcsöző volt, a fennkölt célt, amelyet "Sivány homokság" c. művében kitűzött, egy pillanatra sem vesztette szem elől: "Minden okos teremtésnek azon kell lenni, hogy rendeltetésének fölséges célját mentől méltóságosabban elérje; és azon titkoknak kinyilatkoztatására törekedni, melyeket eddig az időnek folyamatja, a környülállások és a bátortalanság vastag homállyal béborítva, előttünk eltakartak" .

Nevét ma Szegeden középiskola és utca őrzi, s azt a területet, ahol mintagazdasága volt, a mai napig Vedresházának nevezik.

(forrás: Ágoston István: A NEMZET INZSELLÉREI 2001)
Frissítve: Szeged, 2006. november 8.
Miklós János
Valid XHTML 1.0 Transitional
Kezdőlap | Elérhetőségeink | Honlaptérkép