Kezdőlap
Üdvözöljük Önt a Vízügyi Történeti Emlékhely honlapján!
Rövid séta a múltban:
A Kárpát medence területén már a római kortól megfigyelhető az az emberi tevékenység, amely a vizek, erek, patakok, tavak, folyók hasznosításában, avagy kártételei elleni védekezésben mutatkoznak meg. (pl. A Balaton fölösleges vizének lecsapolása, vízszintjének szabályozása a római korban a Sió csatorna megépítésével, majd a tó mesterséges felduzzasztása, környezetének elárasztása, mocsarasosítása a középkorban a Sió csatorna elzárásaival.)
Az ATIKÖVIZIG működési területét sajátosnak is tekinthetjük, hisz’ a Tisza fenék-esése alig éri el kilométerenként a 2 cm-t, egyben itt található a Kárpát medence legalacsonyabb pontja is. Így nem meglepő, hogy ez a környék a rég- és közelmúltban is vízér hálózatok, tavak, mocsarak birodalma volt. E vadregényes –változatos növény és állatvilágnak helyet adó- tájat a Tisza, annak jobb partján Mindszentnél kiágazó Kis-Tisza (Kleine-Theis) a bal parton Hódmezővásárhelynél kiágazó Új-Tisza (Neue-Theis), a Maros és számtalan ér látta el éltető-tápláló vízzel.
Területünkön az 1750-es években megépült a Baktói, illetve Sövényházi töltés, később a Felsővárost, majd az Alsóvárost védő gát is.1800-ban Vedres István várostól bérelt földjén árvízvédelmi töltésekkel, belvízlevezető csatornákkal igyekezett a vizek kártételei ellen védekezni. A Vedresházi birodalomban szerzett tapasztalatok hatására 1822-1840 között megyei közmunkával kiépült a Tisza bal-parton Vedresházától-Aracsig, illetve a Maros bal-parton Fenlaktól-Szegedig az akkor elegendő méretűnek vélt gát.
A Kárpát medence egészét érintő folyószabályozási munkák ugyanakkor nagymértékben befolyásolták a vízrajzi viszonyok erőteljes megváltozását. Az addig szétterülő árhullámok gátak közé szorítva egyre magasabb vízállásokkal vonulnak le. 1880-as években szervezték meg a védgátak felügyeletét, 1899-ben pedig miniszteri rendelet szabályozta az árvízvédelmi készültség megszervezését, ennek értelmében pedig a társulatoknak megfelelő tervekkel, védelmi anyagokkal és pénzzel kellett rendelkezniük. Nagy valószínűséggel a XIX század utolsó évtizedeire tehető az egységes gátőri hálózat kialakításának kezdete is. Az viszont biztos, hogy a XX, század elején a védgátak mellett már kiépültek az őrtelepek, amelyek egyrészt a gátőrök szolgálati lakásaként, másrészt védekezési idő alatt a védekezésre beosztott műszaki tisztek szolgálati helyeiként szolgáltak.
Az 1919-es nagyvizet követően szükségessé vált a töltések újbóli erősítése, magasítása. Ennek a munkának részét képezhette új- és az akkori kor elvárásainak megfelelő gátőrtelepek kiépítése.

A Vízügyi Történeti Emlékhelynek helyet adó épületegyüttes is egy ilyen, 1920-as években épült gátőrtelep. Főépülete szolgálati lakásként, valamint védekezést irányító műszakiak elhelyezésére szolgált. Melléképületei védekezési anyagok tárolására alkalmas szertárból, az itt szolgálatot teljesítő gátőr állatállományának elhelyezésére alkalmas istállókból, ólakból állt.
A gátőrházat az 1960-as években felújították, az 1970. évi szegedi nagy árvíz során pedig a VI-os védelmi szakasz gátőrházaként – a hozzá tartozó gátőrjárásban - fontos védekezési feladatok ellátására került itt sor.
Az évszázad legnagyobb árvizének sikeres védelme után újra szükségessé vált a töltések erősítése, magasítása. E munkálatok során több gátőrtelep elbontásra került, helyettük új épületek vették át a szerepet.
A Maros-Toroki gátőrtelep –akkori vezetőink határozata alapján- megmenekült az enyészettől: Kardos Imre igazgató helyettes, főmérnök, Ágoston István, Somoskövi János, ill. Tölgyesi Elemér kollégák áldozatos munkájának köszönhetően a régi tárgyi és szellemi emlékek gyűjtőhelyévé vált. A Szegedi Nagy Árvíz centenáriumán, 1979-ben, mint Vízügyi Történeti Emlékhely nyitotta meg kapuit, mely 1999 óta felújított állapotban várja látogatóit.

A gyűjtemény legrégibb darabjai a kiegyezés utáni évekből valók, felöleli a társulati, folyami, illetve a kultúrmérnöki hivatalok tárgyi és szellemi anyagát. Merít a kezdeményező vízügyi tevékenységből is (Zsigmondy Vilmos által fúrt szegedi ártézi kút vörösfenyő béléscsöve, Papp- féle öntözőberendezés, a nép, - kubikosok - által használt egyszerű munkaeszkö-zök, használati tárgyak)
Bemutatásra kerül, hogy, milyen küzdelmet folytatott népünk az elemek elleni harcban, néha megtorpanva, de mindig új erőre kapva, növelve az ár- és belvíz elhárítás biztonságát, az öntözött területek nagyságát, valamint a jó ivóvízzel való ellátottságot.

Állandó kiállításunk az 1879. évi Szegedi Nagy Árvíz történetét, a város újjáépítését igyekszik bemutatni a fellelt dokumentumok segítségével, emellett az 1932-es és 1970-es árvizekről is fényképes tablókkal emlékezünk meg, valamint a Tisza szabályozás történetét, jeles vízépítő mérnökök (Vedres István, Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál) munkásságát is bemutatjuk.

Gyűjteményünk kialakításában arra törekedtünk, hogy hitelességével bizonyítsa egy hősi kor elmúlását, elődeink küzdelmét, helytállását, jövőbe való hitét és példát mutasson a mai kor vízügyes szakemberei számára.
(Felhasznált irodalom: A magyar vízszabályozás története 1973)
Frissítve: 2010.08.17
Nagyszöllősi Nóra
Valid XHTML 1.0 Transitional
Kezdőlap | Elérhetőségeink | Honlaptérkép