A 2009-es esztendő a Szegedi nagy árvíz 130-éves évfordulója volt. Vajon a Tisza is emlékezik azokra a borzalmas, szomorú napokra? Vajon 2000-ben és 2006-ban ezen évfordulóra főpróbát tartott? Reméljük nem, és a főpróbát nem követi premier…
Azt viszont tényként könyvelhetjük el, hogy Szeged védelmi gátjait 2006. tavaszán az eddig mért legmagasabb árhullámmal tesztelte a folyó. A szegedi 1009 cm-es tetőzésével megdöntötte a huszonhat éve tartott csúcsot.
Az elmúlt 130 év nagy idő, sok minden változott. Erősebbé, ellenállóbbá, magasabbakká lettek töltéseink. A több mint száz éves vízügyi szakmai tapasztalatok sem vesztek kárba. Hála elődeinknek, akik adták át tapasztalataikat, ismereteiket utódjaiknak.
Ami viszont nem változott több évezred alatt sem, az a természet szeszélyes viselkedése, kiszámíthatatlan, sokszor tomboló ereje.
2005-ös év csapadékos ősszel „kedveskedett”. Hatására vízzel telítődött a talaj, majd egyre több és több – igen magas víztartalmú – hóval köszöntött be a hideg tél. Mind a Duna, mind a Tisza és azok mellékfolyóinak vízgyűjtő területén mért, és a hóban tárolt csapadék mennyisége már ekkor előre vetítette egy esetleges magas árhullám bekövetkeztét.
Vízügyi – szakmai berkekben – legkevésbé sem kívánják az egymásba torkolló folyókon levonuló árhullámok találkozását. Ezek egymásra „rakódó” árhullámként sokszor kiszámíthatatlan következményekkel járhatnak. Pedig ez történt 1879-ben is, amikor a Tisza magas vízállására a Maros árhulláma „rászaladt” és a már megviselt töltést Petresnél legyűrte.
De ez következett be 2006-ban is.
A Duna vízgyűjtőjéről elindult árhullám hazánkba érve lelassult, magához vette mellékfolyói vizét és oly mértékben megduzzadt legnagyobb folyónk vize, hogy az már maradéktalanul a Tiszát befogadni és annak vizét levezetni nem tudta. A Duna alsó szakaszán kialakult magas és hosszan tartó árvízszint a Román és Szerb vízügyi szolgálatok részére rengeteg gondot okozott. Bár torkolat előtti szakaszán több helyen is gátat szakított – elöntve több ezer hektárnyi területet, tönkretéve emberi életeket – visszaduzzasztó hatása ennek ellenére Szolnoknál is érezhető volt. Ennek tudható be, hogy folyónkon Szeged környezetében ilyen hosszan tartó és magas vízállással kellet szembenézni.
És a következmények?
A Kőrös védvonalait támadó, romboló víz miatt – a nehezen megtartott töltések ellenére – biztonsági okból több falu lakosságát is ki kellett telepíteni.
A Tisza gátjain olyan árvízi jelenségekkel kellett felvenni a harcot, amelyek a folyó alsó szakaszára nem jellemzőek.
Közel száz éve megszüntetett – ismeretlen nyomvonalú – régi csatornahálózaton keresztül megjelenő Tisza-víz borzolta a városlakók kedélyeit.
A Felső-Tisza parton forgalomkorlátozás, fakadó víz a klinikák pincéiben, és még lehetne sorolni…
Azt, hogy Szeged és Szeged környéki emberek mennyire együtt élnek a Tiszával, hogy mennyire nem félik haragos arcát, igazolja az a „katasztrófaturizmus”, amit a védekezés során tapasztalhattunk.
Igaz 1879. ma már mindenki számára csak szomorú esemény, de az 1970-es és a 2000-es árvizek sok-sok emberben felébresztették a régi emlékeket. Megtanulták tisztelni a víz erejét! Katonák, rendőrök, polgárőrök, önkéntes és szervezett csoportok, egyetemisták, középiskolások vettek részt a védekezési munkákon. Homokzsákokat töltöttek, gépkocsikat rakodtak, ügyeltek és figyeltek a rendre. Természetes ilyenkor az összetartás, a segítőkészség. Zsigereikben érezték, tudták, tudtuk, hogy az utóbbi évtizedekben megerősített védelmi vonalaknak ki kell bírnia a víz támadását, hiszen gátak erejében bízó és védelmét élvező több százezer ember élete, vagyona, munkájának gyümölcse, nyugalma a tét.
Tudták, tudtuk, hogy még egyszer nem engedhetjük meg, hogy Szeged újra átélje 1879. tavaszának gyászos napjait.