Borgyáni és Kvassóy Kvassay Jenő
(Buda, 1850. július. 5. – Budapest, 1919. június. 6.)
A Kvassy család egy Kwasow nevű lengyelországi neves lovagtól származtatja magát, aki 1150 körül Trencsén vármegyében telepedett le, s a Vág felső folyásánál egy várat épített.
Kvassy Jenő bár Budán született gyermekkorát Őrszentmiklóson tölti, középiskoláit 1870-ben Gőrött, a műegyetemet 1874-ben Budapesten végezte, ahol gépészmérnöki fakultáson végzett. Ezt követően 1874-75-ben, mint ösztöndíjas mérnök magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója ahol mezőgazdasági ismeretekkel bővíti tudását. 1875. októberében állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra indul. Beutazza Bajorországot, Würtenberget, Badent, Elzász-Lotaringiát, Svájc egy részét, Franciaország nyugati, közép és déli részét. Egy esztendő leforgása alatt megismerkedik a kor leghíresebb vízmérnökeinek alkotásaival, de főképp a talajjavítás különböző módjai foglalkoztatták. Talajtani dolgozatáért 26 évesen a német Geologische Reichsanstalt levelező tagjává választotta.
Hazai mérnöki tevékenységét a temesvári Bega-csatorna Hivatalnál kezdte, majd Terfort Ágoston földmívelésügyi miniszter 1878. január. 2.-án kultúrmérnökké nevezi ki azzal a feladattal, hogy megszervezi a hazai kultúrmérnöki szolgálatot. Kezdetben egyedül, egy év múlva 4 majd 1880-ban 6 segédmérnökkel végezte a felszaporodott talajjavítási teendőket. Az általa megszervezett kultúrmérnöki hivatal élére 1880. január. 20-án állították. 1890-ben az újonnan szervezett országos vízépítészeti és talajjavító hivatal vezetőjévé nevezik ki, 1892-ben miniszteri tanácsos címet kap, majd 1894-ben valóságos miniszteri tanácsos lesz.
Működése a magyarországi földművelésügy, valamint folyószabályozások új korszakát jelöli. Kvassay fő ereje a széles körű szakirodalmi műveltségre épülő gyakorlati mérnöki készség, amelynek birtokában egyrészt felismerhetővé váltak számára a nagyobb összefüggések, s a kor gazdasági folyamatainak vízépítési szükségletei, másrészt konkrét műszaki megoldások elbírálásakor is önállóan tudott véleményt alkotni.
Neki köszönhető, hogy útjára indul a vízügyi szolgálat azóta is megjelenő folyóirata a Vízügyi Közlemények, igaz az első években a Földmívelésügyi Minisztérium kiadványaként még Kultúrmérnöki Jelentések címmel látott napvilágot az első tíz füzet.
A Tisza-völgy problémáival foglalkozva addig senki olyan határozottan és tömören nem foglalta össze a Tisza szabályozás tanulságait. A Vásárhelyi féle, s a folyó sajátos adottságaival számoló, mederszabályozási terv, az 1879-es szegedi árvízi katasztrófa után meghívott külföldi szakértők véleményének értékelését és bírálatát magas szakmai szinten végezte el. A helyzet reális értékelésével tudta Kvassay a XIX század 80-as éveinek vízügyi stratégiáját megfogalmazni. Megkezdték a válságos helyzetbe került mezőgazdaság műszaki fejlesztését szolgáló vízrendezési munkálatokat, másrészt hozzá fogtak a Tisza-szabályozás végrehajtása során elkövetett hibák felszámolásához. Ez nem csak a Tisza-szabályozás befejezéséhez volt feltétlenül szükséges, de az elkövetett hibák megismétlődését is ki kellett zárni a kisvízfolyások, s vízgyűjtők rendezésénél, a kultúrmérnöki munkálatoknál.
A kultúrmérnöki intézmény, a szervező Kvassay első jelentős alkotása, amely működését 1879-80-ban kezdte meg. A kultúrmérnöki hivatalok tevékenységét – az ármentesítő és belvízszabályozó társulatokhoz hasonlóan – a hazai vízjogi viszonyok nagymértékben akadályozták. Így került Kvassay a korszerű vízjogi törvény megalkotását sürgetők táborába, ahol egyike lett azoknak, kik a törvény megszületéséért a legtöbbet tették.
Kvassaytól ered a XIX századi századforduló legjelentősebb öntözési tervének gondolata is az Arad-Csanádi öntözőcsatorna terve, amelynek megvalósítását a rendezetlen birtokviszonyok tették lehetetlenné.
1889-től létre jött az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal - 1899-től Országos Vízépítési Igazgatóság az új típusú vízügyek legfőbb letéteményese.
Ezzel kezdődik Kvassay negyvenéves közéleti pályájának legeredményesebb időszaka.
1902-ben megszervezte a Földmívelésügyi Minisztériumon belül a Folyócsatornázási Osztályt, ami a hajózás távlati céljait segítette volna. Célba vette a Csepeli kereskedelmi kikötő megépítését, a soroksári Duna ág csatornázását, valamint a Duna-Tisza csatorna megépítésének lehetőségét is. Felismerte a Balaton óriási egészségügyi, kulturális és gazdasági lehetőségét, ezzel járó vízépítési feladatok elvégzésére megszervezte a Balatoni Kikötő-építési Felügyelőséget. Kvassay mint balatoni kormánybiztos közvetlenül irányította ezen munkálatokat. (kikötők építése, partvédelem megkezdése, üdülőtelepek vízellátása, élelmiszer ellátást biztosító növénytermesztés és az ehhez kapcsolódó öntözési feladatokat).
Az első világháború elvesztése után hivatalos megbízatásairól lemondva Budapesten, 1919. június 6-án érte a halál.